Egy olyan tripbe vonlak itt be most, ami méltán
ejtette rabul rajongóit a dicsőséges stoner körökből és úgy általában a
rock’n’roll hívői közül is. Eddigi életem legjobb road movie-ját anyámnak köszönhetem. Kissrác koromban a
Magyar Televízió egy késő esti időpontban műsorra tűzte a Vanishing Point című
mozit. Nyilvánvaló, hogy egy kölöknek addigra már aludnia kellett volna, de
anyám ráérezve arra, hogy valami egészen különleges élményben lesz részem,
megengedte, hogy végignézzem vele, az azóta kultfilmmé vált mesterművet. Persze,
kicsi fiát ismerve, anyám jól tudta, hogy meg vagyok őrülve az autókért. (
Annál jobban csak a rockzenéért rajongtam, haha!) A film főhőse Kowalski (Barry Newman), feladatul kapja, hogy
egy ’70-es gyártmányú, fehér Dodge Challengert szállítson le Denverből San Franciscoba.
Induláskor fogad dealerével, hogy tizenöt óra múlva, amikor a kocsi átadásra
került, telefonon jelentkezik Friscoból. A néhai autóversenyző bespeedezve vág
neki Amerika végtelen, nyílegyenes aszfaltcsíkjának és a gázpedált padlóig nyomva, kezdetét veszi
minden idők legjobb autós road tripje. Miután egy rendőri
felszólításra nem áll meg, eszeveszett tempóban kényszerül menekülni a hatóság elöl, aminek
az lesz az eredménye, hogy az USA összes rendőre őt üldözi és egyre inkább
sarokba is szorítja. A fekete dj, Super Soul, a rendőrségi csatornát
lehallgatva, élő rádióadásban segíti Kowalskit a menekülésben. A világtalan
lemezlovast zseniálisan alakító Cleavon Little eszméletlen cool szövegelései és
dögös soul zenéje, meghatározó hangulati eleme és mindenki által felemlegetett
kultikus pontja a filmnek.
A Száguldás a semmibe jóval több annál, amit egy átlagos
road movie kínálni szokott. A John A. Alonzo által gyönyörűen
fényképezett filmkockák
mesterien mutatják be, nem csak az autósüldözések lélegzetelállító
pillanatait,
hanem a hippi-eszmékből kiábrándult, kiégett Amerika hangulatát is. A
film
bepillantást enged a déli államok redneck lakosságának unalmas és
korlátolt
hétköznapjaiba. Találkozhatunk hippikkel, akik megpróbálnak a
társadalomtól
elvonultan élni. Főhősünk egyre értelmetlenebbnek tűnő ámokfutását a
rendező
meg-megszakitja Kowalski múltjából származó, víziószerű képekkel, amik
azt
engedik sejtetni, hogy egy erős érzelmi traumákon átesett ember
kalandjait
izgulhatjuk végig. Mindez még érdekesebb, ha megtudjátok, hogy a film
készítői
nem használtak speciális trükköket. A kaszkadőrök maguk hozták össze a
lélegzetelállító jeleneteket. A film közepén megpihenünk kicsit az őrült
pörgésből, hogy belesimulhassunk a sivatag különös atmoszférájába. A
rendező mestere a hangulatkeltésnek. Átlényegülve a hallgatag
Kowalski szerepébe, mindannyian bukásra ítélt hősnek érezzük magunkat.
Egy
olyan ember hiába való lázadásának következményeképpen, aki nem találja
helyét a világban, egyre közelebbinek tűnik a tragikus végkifejlet. Az
Eltűnési
Pont elkerülhetetlenné válik.
Richard C. Sarafian filmjének utóhatása nem merül ki abban,
hogy kultuszfilmmé válva, legjobb iskolapéldája lett a ’70-es évek
autósüldözős
ámokfutásainak. Legutóbb Quentin Tarantino utalgatott rá (és idézett
belőle) az
egyébként remek és instant-kult Death Proof mozijában. De nézzük a film
rock and
rollra tett hatásait! Minden igazi stonernek és rock and rollernek
látnia kell
a ’70-es évek Amerikájának ikonikus tájait és országútjait, különös
tekintettel
a sivatag lebegős képeire, ahol a szabadság és a boldogság utolsó
analógiájaként
egy meztelenül motorozó szőke szépség is feltűnik. Éreznie kell az
izomautó
motorjának gyomrot rezegtető dohogását, ahogy a drogtól felpörgetve
hősünk alatt dübörög a végeláthatatlan aszfaltkígyón. Ezek a képek
nagyon betalálnak egy
ilyen rock-junkienak, mint amilyen én is vagyok. Arról nem is beszélve,
hogy a Száguldás a semmibe hatására, gyerekkorom óta megvalósulatlan
álmom lett egy ’70-es Dodge Challenger
birtokbavétele. A film második számú főhőse ez az autó.
1997-ben, a film hangulatába merülve, a Primal Scream elkészítette
Vanishing Point címmel a psychedelikus mesterművét. A film második
megtekintéséhez, hadd ajánljak egy bevált receptet: vedd le a tv hangját és tedd
be a Primal Scream albumot aláfestő zenének. Pazarul működik, majd meglátod. A mai
napig nem tudtam megunni a lemezt, amin még a klasszikus Motörhead is
felhangzik egy iszonyúan felturbózott, elidegenedett feldolgozásban. Ennek a
változatnak a hatása alatt tenném hozzá : az egész mozi alatt motoszkál bennünk
a gondolat, hogy valóban a Kowalski-féle figurák lennének a nyugati társadalom
közellenségei? Ennyire paranoiás lenne az állam? Az akkor még újszerű kérdés ma
már nem kérdés többé! Mára egy mindent kontroll alatt tartó rendőrállam áldozataivá
váltunk.
… és amikor a paranoiás hatalom igazságszolgáltatásának
pörölye lesújt, mindannyian szertefoszlunk az Eltűnési Pontban!
Zárszóként álljon itt a legendás Wanted magazin telefonos
Primal Scream interjújának sava-borsa. A Vanishing Point megjelenése kapcsán
Bobby Gillespie-t megkérdezték:
„ - Mit üzensz a magyar rajongóknak?
- Bozmeg! „
Vanishing point – amerikai, 1971. Rendezte: Richard C.
Sarafian. Írta: Malcolm Hart, Guillermo Cabrera Infante. Kép: John A. Alonzo.
Szereplők: Barry Newman (Kowalski), Cleavon Little (Super Soul), Victoria
Medlin (Vera Thorton), Timothy Scott (Angel). 99 perc
- Bien János (Yell) -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése