2013. május 31., péntek

Riport Apeyval, az MR2 Akusztik felvételéről!

 
Apey akusztik felvételen voltunk az MR2 stúdiójában!
Május 28-án került sor Apey, MR2 Akusztik felvételére a Magyar Rádióban, ahol mi is ott lehettünk . Nemsokkal hét előtt értünk a meghívásnak eleget téve, a rádió épületének 8-as stúdiójába, ahol a maroknyi szintén meghívott vendég, barát már gyűlt. A "felvétel mester" az üvegfal mögül kért meg minket, hogy mi is járuljunk hozzá a felvétel sikeréhez azzal, hogy minél lelkesebben és hangosabban tapsoljunk. Ezzel senkinek nem volt semmilyen problémája szerintem, így egy pár másodpercre le is teszteltük eme tevékenységet...Ügyesek voltunk! Ezután a fontos esemény után lassan kezdett beszállingózni a zenekar. Apey egyhangszeres számai, itt most áthangszerelve kerültek felvételre. Ebben segítségére voltak  zenésztársai az Apey & The Pea-ből: Makai Laci -dob, Prepelicza Zoli aki most gitárban és vokálban segített, és Mohácsi Matyi a Grand Mexican Warlock-ból basszusozott. Az izgulás ellenére , ami teljesen érthető, igen rutinosan zenéltek a fiúk és egy kellemes, bő egy órát okoztak nekünk is. A saját szerzemények mellet volt egy Alice in Chains feldolgozás is, amit a hangmester szerint felkeltett volna venni még újra, de nem éltek ezzel a lehetőséggel a srácok. Nyilván nem tudjuk bent a kalitkába mi hallatszott, kifelé jól szólt, szóltak a dalok. De a lényeg,  szeretném megköszönni még egyszer a meghívást, és hogy részese lehettünk ennek! 

Pár mondatban válaszolt nekünk Apey is, Ő hogy érezte magát:
"Mikor történt a megkeresés és mit szóltatok elsőnek hozzá? Azért ez egy elég inspiráló felkérés.
Ha teljesen őszinte akarok lenni már sokkal korábban vártam ezt a felkérést mint ahogy eljött, valahogy úgy lehet ez hogy mostanra Ruzsa Magditól Lagzi Lajcsiig mindenkit elhívtak már a 8-as stúdióba, a "popsztár" zsákból nem maradt több… így most jöhetnek a "slepp" produkciók, hehe. De ettől függetlenül egy borzalmasan szar élmény volt soha többé még egyszer, aki azt mondja, hogy nagyon jó ott játszani az vagy egy idióta vagy önmagának hazudik. Egy rideg, hideg hangulatú nagy szoba, gyakorlatilag olyan élménnyel mintha lemezfelvételnél a stúdiózást közönség előtt tennéd. Voltak kellemes momentumok, mondanom sem kell ilyen zenészekkel könnyű dolgom volt, természetesen a másik oldalról hallgatva üldögélve biztos jó lehetett, de zenészként annál kevésbé.
Elvileg ez a saját „egy szál gitáros” projekted, most még is teljes zenekarral játszottál? Mért döntöttél így, vagy ez valami elvárás volt?
Igen, valamilyen szinten elvárás is volt, de ettől függetlenül nekem ez már egy sokkal régebben megálmodott elképzelés volt a fejemben, hogy ezzel a konkrét felállással milyen lenne meghangszerelve az egész, az alkalom adta magát. Prepelicza Zolika nekem olyan mint a jobb kezem ha gitárról, énekről, dalírásról vagy bármiről legyen szó, szóval ő az első pillanattól kezdve képben volt, ezután meg nyilván evidens volt hogy Makai Laci fog dobolni. Mohácsi Matyival pedig mindig is szerettem volna ezeket a számokat egyszer elnyomni mert ő az a típusú basszusgitáros aki óriási karaktert tud adni a zenének, ő itt egy kulcs fontosságú szerepben volt, mivel rengeteg olyan harmóniát és érzést adott a számaimnak ami amúgy nincs. Mindenképpen egy kellemes felállás volt, jó emlék, de ha esetleg legközelebb lesz még ilyen alkalom akkor a változatosság kedvéért szívesen meghallgatnám más zenészekkel is az egészet.
Mennyi időtők volt felkészülni, és hogy éreztétek magatokat a felvétel alatt?
Nem sok. Gyakorlatilag két hét, mivel Matyi turnézott egy hónaponát a Grand Mexican Warlock-al, emiatt sok idő kiesett, az előtt pedig mi nem voltunk elérhetőek mivel még ment a turné ami alatt már készítettük a Pea-hez a "Devil's Nectar"-t, szóval az elmúlt jó pár hónap nem kis őrület volt mindannyiunk számára mert valahova vagy mindig rohanni kellett, vagy szimplán már késésben voltál, sajnos így jött ki a lépés, mindenesetre nyilván profi módján megoldottuk a dolgot.
Mikor lehet majd a rádióban meghallgatni?

Elviekben én úgy tudom, hogy nyár után lesz leadva a rádióba, hogy videó formátumban, illetve hang formájában mikortól lesz elérhető az interneten arról fogalmam sincs, de mindenképpen kint lesz mindenhol ha így lesz.''


Azt pedig, hogy mely dalok kerültek felvételre megtudjátok majd akkor megtudjátok!
 Köszönjük a válaszokat!
Addig is, hallgassatok, töltsetek:

   

2013. május 30., csütörtök

Monster Truck - Sok dolog miatt nem állnak meg!


Lassan itt a nyár, beindul a stoppoló-szezon, minden kamionos kiveszi a ülés által vasalt fehér trikót maga alól, és elkezdik nézegetni a csajokat az útszélen, hátha ellehet dobni valamelyiket egy fesztiválra. A kanadai vonatkozású csapatnak május 28-án jelenik meg új albumuk, 'FURIOSITY' címmel, addig is pár ízelítőt dobtam össze lent nektek. Utakon vigyázni, ezek átmennek mindenen.


 Tagok:
Jon - Bass and Vocals
Brandon - Keys and Vocals
Steve - Drums and Vocals
Jer - Guitar and Vocals

Infók:


2013. május 27., hétfő

Les Indiens – Crane (2013)


A kanadai (Quebec )illetőségű, Les Indiens csapa egy hallucinogénekkel  átitatott pychedelic stoner gyűjteményt tesz le elénk  az új Crane című albumában. A riffek egész örvénylő, misztikus gyűjteménye ez, melyben a gitáré a kulcs szerep! Itt minden a gitár hangjai körré épül, amiket megihlettek az ősi szellemek dallamai, indián zene és mítoszok. Az album ˝Boucane˝ egy markáns rituális dob riffel veszi kezdetét, amire hangsúlyosan épül fel a gitár lüktető ritmusa. Az dal alatt örvénylő orgona kíséretnek van egy misztikus space hangulata, amit az ének rituális, kántáló hatása csak hangsúlyoz. Melyben egy pusztító örvény forogna az ősi szellemvilág akaratából. Következő az album címadó dala ˝Crane˝. Kozmikus spektrum szélességű, alacsony frekvenciájú hangokkal kezdődik, amiben a lüktető basszuson és összetörő cintányéron kívül minden más elvész.  Puffanó ütemrészek sorozatát hozza magával a középtempós, nyugodtabb ˝ Creve-Coeur˝.  Mint ahogy egy indián mellkasán puffan az ökle harcba indulás előtt, úgy csapnak oda a dobverők, és erre építkezik fel siralmas, gyászének szerűen az ének dallam. Az orgona hatásától akár egy gospel mise éneke is lehetne, a maga földöntúli hangjaival. ˝Desert de Glace˝ akár a fényesített örök ragyogás a benne kúszó a doom/stoner felhőkkel, melyek lovas vágta ütemeikkel csatáznak révült érzékeinkkel.  Közben oszlik a köd, de valami súlyos dagonya a végzet sötétjébe vezet minket. Ahol egy súlyos börtön vár a ˝ Mieux en Prison˝ rácsai mögött, hol csak ezt a gyászos bús, háttérben ordítós dalt hallljuk. Az album legemlékezetesebb riffeit itt oly súlyosan nyomják,hogy még a nagy Manitu is leszáll az égből egy békepipányi slukkra, hogy elszálljon velünk egy következő space utazásra a ˝La Piste des Larmes˝ hangjaival. A gitár ’70-es évekbeli varázsa oly erős, hogy akár a sziklákat is arrébb tolja, az alatta hömpölygő ének pedig tovább fokozza a hallucinogének keltette látomásokat. ˝Love Machine˝az egyetlen angol című dal az albumról, Nehéz, torzított riffejeivel és sűrűn pörgő dobjával, valamint a refrén ragadós ének kórus hatásával igazán éteri. Úgy hat, mint egy hatalmas ősi spirituális himnusz psychedelic sámán tánc lüktetéssel. Ez egy érdekes, és kiváló album. Az ének francia, ami egy ideig bele ragad a fejedbe. Az biztos zenéjük nem a divatos vonalból való. De aki szereti az elszállós dallamokat, a tiszta, néha gyászos hangon megszólaló éneket, és ezeket kísérő gitár és space orgona hangokat nem fog csalódni a kanadai indiánokban. 



Infók:


By Armand "Hands of Doom"

2013. május 24., péntek

Vista Chino (Kyuss) track! Aki tegnap lemaradt volna róla!


A névváltozatoson átesett, Kyuss, Kyuss Lives!, új önálló, saját készítésű számot dobot fel tegnap a soundcloudra...A basszuson nem tudni ki játszik de a szám itt van lent:

Búcsúzik a GOREZONE! Köszönünk mindent!

 
Ezt a sajnálatos tájékoztatást kaptuk a Gorezone csapatától:

"Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy a szerkesztők saját elhatározása és döntése alapján, tizennégy évi működés után – sokak örömére és sokak bánatára – megszűnik a GOREZONE rádió show, amely minden hétfő este 20:00 és 22:00 óra között volt hallható a Tilos Rádió műsorán. Az utolsó adásnap 2013. május 27. lesz. Úgy érezzük, a GOREZONE-nal elvégeztük a feladatunkat, azaz rendszeresen, a legjobb tudásunk és felkészültségünk szerint tájékoztattuk az Underground és Extrém Metal zenék rajongóit a hazai és nemzetközi színtér aktualitásairól (lemezmegjelenések, koncertek, élő interjúk stb.). Úgy érezzük továbbá, sikerült bebizonyítanunk, hogy létezik magyar Underground és Extrém Metal zenei színtér, ahol a zenekarok előtt adott a lehetőség, és bár kemény, fáradságos munkával, de igenis el tudnak érni eredményeket, sikereket. Az adás befejezésével párhuzamosan az ingyenes GOREZONE Party-knak sem lesz folytatása. Nem akarjuk ugyanazokat a köröket futni, amelyeket egyes megfáradt zenekarok, illetve koncert-és programszervezők futnak itthon (lásd pl.: különböző kommersz produkciók, tribute zenekarok rendszeres felléptetése). El szeretnénk kerülni szakmailag az erőlködést is. TISZTELET A KIVÉTELNEK!!! Az adás helyét június 3-tól egy másik Metal műsor, az  Undertakerz veszi majd át. Köszönjük mindenkinek, aki az évek során hallgatott, támogatott bennünket és aki tiszteletét tette a Free GOREZONE Party-kon!

KEEP ON DRINKING, FUCKING, HEADBANGING!!!""

2013. május 22., szerda

Vanishing point - "A Száguldás a semmibe jóval több annál, amit egy átlagos road movie kínálni szokott."


Egy olyan tripbe vonlak itt be most, ami méltán ejtette rabul rajongóit a dicsőséges stoner körökből és úgy általában a rock’n’roll hívői közül is. Eddigi életem legjobb road movie-ját  anyámnak köszönhetem. Kissrác koromban a Magyar Televízió egy késő esti időpontban műsorra tűzte a Vanishing Point című mozit. Nyilvánvaló, hogy egy kölöknek addigra már aludnia kellett volna, de anyám ráérezve arra, hogy valami egészen különleges élményben lesz részem, megengedte, hogy végignézzem vele, az azóta kultfilmmé vált mesterművet. Persze, kicsi fiát ismerve, anyám jól tudta, hogy meg vagyok őrülve az autókért. ( Annál jobban csak a rockzenéért rajongtam, haha!) A film főhőse Kowalski (Barry Newman), feladatul kapja, hogy egy ’70-es gyártmányú, fehér Dodge Challengert szállítson le Denverből San Franciscoba. Induláskor fogad dealerével, hogy tizenöt óra múlva, amikor a kocsi átadásra került, telefonon jelentkezik Friscoból. A néhai autóversenyző bespeedezve vág neki Amerika végtelen, nyílegyenes aszfaltcsíkjának és a gázpedált padlóig nyomva, kezdetét veszi minden idők legjobb autós road tripje. Miután egy rendőri felszólításra nem áll meg, eszeveszett tempóban kényszerül menekülni a hatóság elöl, aminek az lesz az eredménye, hogy az USA összes rendőre őt üldözi és egyre inkább sarokba is szorítja. A fekete dj, Super Soul, a rendőrségi csatornát lehallgatva, élő rádióadásban segíti Kowalskit a menekülésben. A világtalan lemezlovast zseniálisan alakító Cleavon Little eszméletlen cool szövegelései és dögös soul zenéje, meghatározó hangulati eleme és mindenki által felemlegetett kultikus pontja a filmnek.


A Száguldás a semmibe jóval több annál, amit egy átlagos road movie kínálni szokott. A John A. Alonzo által gyönyörűen fényképezett filmkockák mesterien mutatják be, nem csak az autósüldözések lélegzetelállító pillanatait, hanem a hippi-eszmékből kiábrándult, kiégett Amerika hangulatát is. A film bepillantást enged a déli államok redneck lakosságának unalmas és korlátolt hétköznapjaiba. Találkozhatunk hippikkel, akik megpróbálnak a társadalomtól elvonultan élni. Főhősünk egyre értelmetlenebbnek tűnő ámokfutását a rendező meg-megszakitja Kowalski múltjából származó, víziószerű képekkel, amik azt engedik sejtetni, hogy egy erős érzelmi traumákon átesett ember kalandjait izgulhatjuk végig. Mindez még érdekesebb, ha megtudjátok, hogy a film készítői nem használtak speciális trükköket. A kaszkadőrök maguk hozták össze a lélegzetelállító jeleneteket. A film közepén megpihenünk kicsit az őrült pörgésből, hogy belesimulhassunk a sivatag különös atmoszférájába. A rendező mestere a hangulatkeltésnek. Átlényegülve a hallgatag Kowalski szerepébe, mindannyian bukásra ítélt hősnek érezzük magunkat. Egy olyan ember hiába való lázadásának következményeképpen, aki nem találja helyét a világban, egyre közelebbinek tűnik a tragikus végkifejlet. Az Eltűnési Pont elkerülhetetlenné válik.


Richard C. Sarafian filmjének utóhatása nem merül ki abban, hogy kultuszfilmmé válva, legjobb iskolapéldája lett a ’70-es évek autósüldözős ámokfutásainak. Legutóbb  Quentin Tarantino utalgatott rá (és idézett belőle) az egyébként remek és instant-kult Death Proof mozijában. De nézzük a film rock and rollra tett hatásait! Minden igazi stonernek és rock and rollernek látnia kell a ’70-es évek Amerikájának ikonikus tájait és országútjait, különös tekintettel a sivatag lebegős képeire, ahol a szabadság és a boldogság utolsó analógiájaként egy meztelenül motorozó szőke szépség is feltűnik. Éreznie kell az izomautó motorjának gyomrot rezegtető dohogását, ahogy a drogtól felpörgetve hősünk alatt dübörög a végeláthatatlan aszfaltkígyón. Ezek a képek nagyon betalálnak egy ilyen rock-junkienak, mint amilyen én is vagyok. Arról nem is beszélve, hogy a Száguldás a semmibe hatására, gyerekkorom óta megvalósulatlan álmom lett egy ’70-es Dodge Challenger birtokbavétele. A film második számú főhőse ez az autó. 


1997-ben, a film hangulatába merülve, a Primal Scream elkészítette Vanishing Point címmel a psychedelikus mesterművét. A film második megtekintéséhez, hadd ajánljak egy bevált receptet: vedd le a tv hangját és tedd be a Primal Scream albumot aláfestő zenének. Pazarul működik, majd meglátod. A mai napig nem tudtam megunni a lemezt, amin még a klasszikus Motörhead is felhangzik egy iszonyúan felturbózott, elidegenedett feldolgozásban. Ennek a változatnak a hatása alatt tenném hozzá : az egész mozi alatt motoszkál bennünk a gondolat, hogy valóban a Kowalski-féle figurák lennének a nyugati társadalom közellenségei? Ennyire paranoiás lenne az állam? Az akkor még újszerű kérdés ma már nem kérdés többé! Mára egy mindent kontroll alatt tartó rendőrállam áldozataivá váltunk.
… és amikor a paranoiás hatalom igazságszolgáltatásának pörölye lesújt, mindannyian szertefoszlunk az Eltűnési Pontban!

Zárszóként álljon itt a legendás Wanted magazin telefonos Primal Scream interjújának sava-borsa. A Vanishing Point megjelenése kapcsán Bobby Gillespie-t megkérdezték:
„ - Mit üzensz a magyar rajongóknak?
  - Bozmeg! „


Vanishing point – amerikai, 1971. Rendezte: Richard C. Sarafian. Írta: Malcolm Hart, Guillermo Cabrera Infante. Kép: John A. Alonzo. Szereplők: Barry Newman (Kowalski), Cleavon Little (Super Soul), Victoria Medlin (Vera Thorton), Timothy Scott (Angel). 99 perc


- Bien János (Yell) -

2013. május 21., kedd

Queens of the Stone Age/Like Clockwork - A teljes animációs sztori!

Június 4-én jelenik meg az új QOTSA anyag, a "Like Clockwork" Addig is Joshék csepegtették a betegebbnél betegebb animációs klipeket. Ennek teljes történetét új számokkal kísérve, vágatlanul is megtudjátok most nézni!
Íme:


Q

2013. május 17., péntek

I. stoneRise fest! "Shaman Smoke in R33" - Stoner Mini fesztivál - 08.09.

 
 
"Látók gyűlnek a puszta szélére, hogy az anyaföld vizével mossák tisztára a Napot!"

A találkozó főbb eseményének egyike, a Molior Superum koncertje, akik egy 70-es évek által inspirált Hard-rock banda Svédországból! Zenéjükben keveredik space, a pszichedelika, a koszos garázs-rock! Na, ők megmutatják nekünk, hogyan kell a napba utazni…
A másik nagy, csontokból kiolvasott esemény, hogy újra koncertképes az URANIA! Kis hazánk egyetlen ” Instru-Desert„ zenekara, több mint egy éves kihagyás után, új felállásban szórja tele vörös homokkal az R33-at…
Itt lesznek még Tiszakécskéről, a Sivatag neveletlen zenélő tigriskölykei, a Let the cigar die... Az Oázis vizeibe hugyozó, szőrös vagányai, a Head for The Sun...És a Burning Full Throttle, akik tűzben edzik össze az elemeket...

Napi gyógyítók:

Molior Superum (Swe)
https://www.facebook.com/pages/Molior-Superum/418651215180?ref=hl
http://moliorsuperum.bandcamp.com/album/into-the-sun

Burning Full Throttle
https://www.facebook.com/burningfullthrottleband

Let the cigar die
https://www.facebook.com/pages/Let-the-cigar-die/250830481612905?fref=ts

Head For The Sun
https://www.facebook.com/HeadForTheSun

Urania
https://www.facebook.com/pages/Urania/122865107812261

Csere érték: 700 Ft vagy két csirke :)

by stoneRise
https://www.facebook.com/stonerise

LostAgain - The Perfect Mood of Yesterday '13


Megérkezett a pesti Lost Again második anyaga, The Perfect Mood of Yesterday címmel! A kétszámos EP leginkább, egy savban úszkálás lassú lebomló folyamatának érzetét adja...Széthúzott pszichés effektek, lassú monoton földöntúli ének, igazi lázban fetrengő állapot...Elcukrozott délutáni "teázáshoz", ajánlott!

Első cucc, riport stb:

Infó:



2013. május 13., hétfő

Bud Spencer's Clout - Take Pleasure If You Can (2011)


Egy elképzelt kocsma valahol a sivatagban. Asztalokon üvegekben áll a whiskey, a székek, ahogy kirúgták maguk alól minden irányban. Pofonok, ütések ereje hallatszik. Középen egy ember. Szúrósan a szemedbe néz, Bud Spencer. Ennek az olasz színész Istennek nincs nyugta. Életét és karrierjét összefoglalja a tömérdek spagetti western, amit megbízható társával együtt Terence Hill-el elénk tálat. A harc megy tovább, közben az apácák és angyalok is babot esznek, és whiskeyt isznak. Kint kaktuszok és keselyűk, szárazság, melyben sivatagi homokot hord a szél. Felharsan egy dal a távolból, ˝Short Weapon˝ami úgy tör át ezen a poros, homályos emléken, mint Bud ökle a kocsma ajtón. Koszos, poros, dögös gitár, még mocskosabb déli blues szólamok. Clutch, Kyuss és ének témáiban Soundgarden rajongóknak ez nagyon bejövős anyag lesz. 
A francia stoner zene egyik gyöngy szeme a Bud Spencer’s Clout. 2008-ba adták ki első Ep-üket a Crime Busters-t. Ami tele volt energiával, füsttel a levegőt át járó izzadt pólós apácák és gabonapálinka szagával. 2011-ben ki jött a Take Pleasure If You Can-t, amiben ugyancsak az erőteljes, masszív stoner blues dominál. A dalokat bevonja valami átláthatatlan komor, amiből izzóan át süt El Loco, basszusgitáros, énekes hangorgánuma. A gitáros Billy Dromel, olyan profi mód játszik hangszerén, úgy préseli ki ezeket a lüktető ritmusokat a ˝Pacemaker Love˝ mint kaktuszból a meszkált. Igaz, csak ezt a két dalt kapjuk ízelítőnek. De már ezek is sejtetik, hogy a Bud Spencer s Cloutnak van valami elképzelése a mennyországról: Küzdelmek az angyalokkal, félve olyan apácákat részegítenek meg, akik belevetik magukat a karokba. Ott akarnak lenni!

By Armand - Hands of Doom


Tagok: Lead Vocals - Pete Mitchell, Guitar, Backing Vocals - Billy Dromel, Bass, Backing Vocals - El

Loco, Drums - Dave "Slim" Grog


Track list:
01. Champagne
02. Not Tattooed
03. Short Weapon
04. Pacemaker Love
05. Fuck A Nun In Hell
06. I Will
07. Rentboy
One Hot Minute Man
08.
09. The Rebirth
10. Mojo
Like A Dreamer
11.

Infók:
http://www.budspencersclout.com/

http://www.myspace.com/budspencersclout


2013. május 10., péntek

RoadKillSoda - Oven Sun (2013)


A Romániai RoadKillSoda zenéjében visszatükröződik az Amerikai ’70-es évek rockos, kissé füstös stoner íze. Ők is, mint legtöbb zenekar örömzenélkedni álltak össze 2010-2011 telén. A kezdeti duó, Mihnea, Para elmesélése szerint, egy hideg téli estén, bent egy hideg, homályos szobában, ami megtelt füsttel és zenével, ami harsogott a falakon keresztül, indult az egész. Álmodozva tűz piros Dodge-ról, tetovált lányokról, piáról és jó sok füstről! Majd beszállt  hozzájuk Mihnea testvére Vava, felvéve a basszerosi posztot, adagolva  alájuk az alap koszt. Tehát, egy jó adag stoner iszap, hallucinogén anyag és rock'n'roll hangzás fúziónál RoadKillSoda zenéjében, ami nem is csoda, hisz kedvenceik: Karma To Burn, Red Fang, Black Tusk, Triggerfinger, Elder, Kylessa, Baroness, Black Sabbath, nyomai fedezhetőek fel ritmusaikban. Debütáló EP-jüket a ˝A Fucked Up Trip Gone Bad˝ 2011-ben adták ki. 2012-ben csatlakozik hozzájuk énekesük, Sebi. Hangjában van valami metamorfózis, amivel igazi légkört és ízt ad a daloknak. A basszus, piszkos és húzós, gitár szaggatott, a dob precíz. Délibábokból és oázisból az égő napra és a végtelen sivatagba tévedve szól az új, most áprilisban megjelenő ˝Over Sun˝című nagylemezűk. Azt mondják a srácok, hogy ez az albumuk mindent megtestesít, amit zenéjükkel szerettek volna! Egy vidám happy-end-el záródó történet ez, és mint egy tv sorozatnál, várod a folytatást!

By Armand - Hands Of  Doom


Tracklisting:
Nobody Home
Drove Away
The blame is mine
Ties that bind
Rocket Rodeo
Upside down
Make you sane
Can't take control
Born again
Oven Sun

Tagok:
Sebastian Stancu, ének - 
Mihnea Ferezan, gitár - 
Victor "Vava" Ferezan, basszus -
Alex "Para" Ghita, dobok.

Infók:
https://soundcloud.com/roadkillsodaromania

https://www.facebook.com/RoadKillSoda


2013. május 6., hétfő

Új kilp! Queens of the Stone Age - I Appear Missing




Armand porolt! Burner - One For The Road (2002)


Amiről itt írok az nem egy ropogós friss anyag! Régi, poros, kopott zene, amit egy kicsit most leporlunk. Mint egy ritkán hallgatott, féltve őrzött bakelit lemezt. Bár bevallom magam sem ismertem addig ezt a csapatot, amíg a net világinformációs Y….. kezdetű nagy megosztó „szolgálatánál” bele nem botlottam! …és mikor belehallgattam! Azt hittem helyben magam alá f…k! Az egyszerű kis borító mögött, döbbenetes dög zene van!  A Burnert 1999 szeptemberében alapította John Paul Soars gitáros (ex-Divine Empire / ex-Malevolent Creation / ex-Paingod) és Greg Threlkel dobos (ex-Fatal Sin / ex- Universal Language / ex-Umoja Soul) Floridában. Egy hónapon belül össze is kovácsoltak öt dalt. Majd tovább jammelgettek, meghívták Mike Pucciarelli gitárost, aki szárnyai alatt hozta James Wellman basszust. De mit is ér egy jó southern metal banda énekes nélkül? Az ólomtorkú énekes, Clint Denny (aki dobol is) jazz vonalról érkezve betöltötte a sokoldalú frontember szerepét és így meg is lett a hiányzó láncszem. Clint hangja tökéletesen illeszkedik ehhez az ősi gyökerekig visszanyúló, bluesal átitatott, koszos southern metalhoz. Minden meg volt tehát! Így 2001-ben kiadtak egy hat számos demót, majd 2002-ben megjelentették bemutatkozó albumukat ˝One For The Road˝.  Az egész album füstös, whiskey szagú, beton szilárd, csöpögéstől mentes, masszív iszap folyam, melyben a Pantera és Lynyrd Skynyrd van egybegyúrva. Már az indító „American Dream˝egy dögös riffel indít, közepén tökéletes blues szólóval, ami halkan végig kísér a dal végéig. Az ének… egy szörny, ez a torok! A következő a ˝Broken˝már az indításnál odabassz egy nagyot. Clint itt igazán kiengedi a szörnyet a torkából, és közben szól az a kibaszott wah-wah pedált, amitől igazán extrém, delejes sikálás jön elő. A legnagyobb dal a ˝Five Pills (and a Bottle of Whiskey˝ olyan füsttel indul, mint mikor a gumit égeted a kocsid kerekeiről. A két gitár gyilkos mód kíséri egymást, a közép résznél újra kis finomkodás a bluesal, majd egy feszes gitárszóló, ismét kis blues, és megint jön a gumiégetés. A ˝Ghost Town˝-ban a fiúk meg mutatják, hogy tudnak ők igazi kis mocskos rockos bár zenét is tolni. A tömött riffeket hűvös szólók enyhítik, ezáltal némi jazz-es ízt csöpögtetnek a zenei világukba. ˝Whiskey Dick˝egy igazi déli hangzással nyomott dal. De a legnagyobb, ami igazán üt, mint a nagyharang, vagy mint egy tömött, kisúlyozott bokszkesztyű! Az a legutolsó ˝Empty˝. Ez a dal ki tűnik a többi közül, mintha egy teljesen más csapat játszaná. Gyilkos, láncfűrészt szaggató gitár, visító, ordító ének, a dob és a basszussal együtt kalapál. Ez az album egy töltött puska, egy ragadozó! Ha egyszer meghallgattad, még jó néhányszor meg kell tenned, mert megöl téged! Sajnos, más anyaguk nincs. Hisz ők is csak project banda. Volt pár koncert, de aztán mindenki ment a maga útján.

Track list:
1. American Dream
2. Broken
3. Five Pills (and a Bottle of Whiskey)
4. No Regrets
5. Rollin' Disaster
6. All Alone
7. Six Gun
8. Ghost Town
9. At Ease
10. Whiskey Dick
11. Color
12. Empty

Tagok:
Tagok: James Wellman – Basszus, Greg Threlkel – dobok, Jason Morgan – gitár, John Paul
Soars – gitár, ének, Cliff Denny – ének.
Youtube:


2013. május 3., péntek

REVELATION - INNER HARBOR. 2012. (BLAND HAND RECORDS).


A legendás baltimore-i doom trió, a Revelation, a 3 éve kiadott, For the Sake of No One című lemezén megkezdett úton poroszkál tovább. Az Inner Harbor, végre-valahára egy olyan Revelation album, ami világszerte forgalmazásra kerül. Őszintén remélem, hogy megnyitja az utat a hallgatók szélesebb köréhez, ugyanis ebben a lemezben minden megvan ahhoz, hogy sikert arasson az ökumenikus heavy metal rajongótáborban. 
A banda most sem csinál mást, mint amit eddig, csak még jobban. Sablonoktól mentes dalszerkezetek, kreatív dalírás találkozik remek progresszív hangszerelési ötletekkel. A lemezanyag tovább tágítja a doom stiláris határait. John Brenner (énekes/gitáros) nyugodt vokális stílusával és fantasztikusan szabad gitárjátékával olyan légkört biztosít a Revelation új anyagának, ami messze kiemeli a doom metal átlagos hozamából. Az új dalok legalább annyit köszönhetnek a klasszikus '70-es évek beli hard rocknak és heavy metal-nak, mint a progresszív rocknak és a doom mozgalomnak. A hétköznapi életből merített dalszövegek messze állnak a stílus szokványos (koponyás, vérben fűrdős, pokoli) kliséitől. A hangszerelés egyik különleges összetevője az analóg szintetizátor jelenléte. A hangszert úgy használják, ahogy azt a '70-es évek második felében hallhattuk, néhány intelligensebb hard rock bandánál. De nehogy azt gondoljátok, hogy ez valamiféle cukros nyálként csorog ki a rovátkákból! Nem!!! Ez egy igazi Heavy Metal Sound. Itt csak egyetlen bandát szeretnék bejegyezni, aki ilyesmi hangképpel bírt: Blue Öyster Cult. Számomra Istenkirályok! De ez csak az író összehasonlító-mániája, ne törődjetek vele, haha! Inkább győződjetek meg róla magatok is!
Egyetlen dalt sem fogok megemlíteni cím szerint, mert mind saját egyéniséggel rendelkezik. Lazán és könnyen hallgathatóak, köszönhetően annak, hogy az énekdallamokba remekül bele lehet kapaszkodni. A dalok ritmikája sokszínű és az ötletek változatosak. A szövegekhez jól illik Brenner szépen artikulált, dallamos és emberi orgánuma. A hangszeres részek néha hosszan elnyúlnak, de nem öncélúan progoskodók és tele vannak izgalmas váltásokkal. A zenészek ötletesen és magabiztosan használják kiváló hangszeres tudásákat. Igazi dalokat írtak. Nem elégszenek meg hangulatok felemlegetésével, aminek őszintén tudok örülni. Ugyanis ebben a stílusban ez bizony sokszor megesik. Tisztán hallatszik, hogy a srácok igazán élvezik, amit csinálnak. Nem akarnak elvárásoknak megfelelni, igazi szabadság van a csapat gondolkodásában. John Brenner csodálatos gitárszólói is igazolják az örömzenélés folyamatos szellemét. Mindig, amikor belekezd egy szólóba, futkározik a hátamon a hideg. Legyen bármilyen hosszú is a szóló, teljesen egyéni játékstílusával és hangzásával könnyedén és lazán gördül előre. Gurításait ötletesen fűszerezi a blues és a hard rock hajlítós ízeivel, de olyan egyéni hangulattal, hogy ezer közül is felismerném. Akkora élvezet, amikor így elengedi magát, hogy minden szóló végén sajnálom, hogy nem tart tovább. Persze, a masszív és ötletes ritmusszekcióra illeszkedő, igazi heavy/doom riffjek is szakítanak. Nagyon dögösek, de mindig olyan fogósak is, hogy még a legcsigább tempónál is fenntartják a figyelmet. Egy pillanatra sem lankadok, mindig előbújik valami érdekes, váratlan és izgalmas ötlet. Számomra John Brenner egy igazi gitárhős.
Ezzel az albummal akkorát dobtak, hogy hatalmas kedvencemmé váltak. A Lord Vicar és a Pentagram mellé szorosan felzárkózva, egyfajta etalont hoztak létre a doom változatos és népes mezőnyéban. Nagyon szurkolok a Revelationnek, hogy összejöjjön az a nemzetközi áttörés. Megérdemlik!

TRACKLIST:

1. Inner Harbor

2. Terribilita

3. Rebecca at the Well

4. Eve Separated

5. Jones Falls

6. An Allegory of Want

 revalation foto.jpg

  
Tagok:

Steve Branagan - Drums (1986-present) (See also: Against Nature)

John Brenner - Guitars, Vocals (1986-1993, 2007-present)

                            (See also: Against Nature, Chowder, Mole Hill, ex-Have Mercy)

Bert Hall, Jr. - Bass (1988-1991, 2007-present) (See also: Against Nature)
 
Infó:

Bien János (Yell)