2011. július 15., péntek

Igazi „Duna Dzsem” volt az a A38 hajón! / Karma & Shapat buli!


Amikor hallottam, Karma To Burn az V. címet viselő albumukkal turnézni indultak, bíztam benne, hogy valami „Tökös” szervezőnek eszébe jut, hogy elhívja őket ha más nem valami fesztiválra…
És hát igen összejött !!!
Amikor megláttam az eseményt a reggeli kávézás közben egyből keltem….De nem is az, hogy K2B buli lesz de, hogy a kedvenc egri „KőMűveseim” a Shapat Terror lesz az előzenekar….
Kyuss után ez a buli volt még nálam ami nagy várakozást keltett, nem hiába…Persze mentek a telefonok és csődítettem akit csak lehetett mert ezt hallani kellett….Kicsit furcsálltam, hogy mért nem a hajó belsejében szervezik a koncertet de ez az érzés hamar elmúlt.

Olyan fél nyolc körül érkeztünk és ahogy a társaságból megkapta mindenki a sörét és elindultunk a lépcsőn felfelé már kezdett is a Shapat…
Igazi „Desert”-es ízt adott a kezdésnek ahogy a nap megvilágította a színpadot és a közönséget, fokozva a hangulatot és a sör hatását.
Én a Shapatékat most hallottam 4. alkalommal és mind a hangzásilag és, hogy magyar szövegeket tolnak kedvenceim közé tehetők!
Részemről minden várt szám elhangzott a Látomás az egész világ, párom„kedvence” a Hetedik emelet, az
Egyik se, és pár instrumentális szám.
Gondolom egy kicsit tisztelgésből és, hogy megmutassák, jó értelemben odadörgölve: -Mi is tudunk ilyet!
Szóval kellően „lepirítva”, az akkor más szépen gyűlt Stoner-eket, olyan ½ 9 körül lejöttek a színpadról…
Amúgy a SHPT alatt végig látható volt Rob Oswald a színpad mögött, ahogy fotózta a város látképét, és úgy tűnt azért a zene is eléggé teszik neki!

Az, hogy mi robbant akkor amikor a Karma elkezdte nem is tudom leírni! Azt tudom, hogy mire a két banda közt a sörrel visszaértem a tömeg olyan közel állt a színpadhoz, hogy egy emberként ölelhették volna meg a zenekart! Olyan hangzást kaptunk az arcunkba még azon a nyitott helyen is, amitől lebegett a bőr a pofánkon, mint egy centrifuga tesztnél!
Kicsit rontott a hatáson a színpad magassága, jó lett volna jobban látni, hogyan játszanak. Csak felvillanó fejeket láttam belőlük a hömpölygő tömegben…

Rob úgy nézett ki mint, aki ha nincs koncert turné elvonul valami indiai barlangba ahol egész nap meditál egy maréknyi rizs felett, hogy aztán a szart is kiverje a bőrből!


A basszeros Rich is elemében volt! A feje fölött játszott, pózolt a már szinte ráolvadt, Mötörhead pólójában.
 A riff-mester Will kimérten de élvezettel fejetett a koncert turné alatt kiült izzadt, sórétegtől lassan már fehér baseballsapkában.


Viszont volt minden, szolid lökdösődés, úsztatás, sörben-szteppelés, csipegetés, próba-pókemberek lógása a tetőterasz gerendáiról! Igazi „kőlegyek” rajzottak a szaftos zenére! Olyan számokat görgettek ránk egymás után, hogy alig tudtunk állva maradni. Többek között olyanok mint: 34, 30, 20, 32, amik után még ráadást is bőszült ugrálás követett…


Aminek szintén örültem az közvetlenség ami áradt a bandából. Türelmesen állták a beszélgetéseket, a közös fotókat, a pulthoz invitálásokat a koncert követően. Nekem is sikerült pár szóra megállítani és lencse végre kapnom őket…
Szóval frenetikus, matrózokat szégyenítő hajós buli volt!

A Shapat Terrort legközelebb a FEKETE ZAJ FESZTIVÁLON lehet látni, hallani, A Karma To Burn-t meg hát reméljük minél hamarabb!

További képeket találtok a Pofalapos oldalunkon, hamarosan érkezik egy rövid, írt riport a Shapat Terror-tól a koncert utáni élményeikről, és ha
kattantok,
láthattok egy riportot  Will Mecum-mal a Karma gitárosával, akit a
Villás Gábor faggatott, pestről a zenéről és egyébről...
Like a Stone!