2011. december 19., hétfő

Végső, harmadik állomás! Yukas Karma! (Karma to Burn/Fiktív- Kék Yuk!)-Beszámoló

A harmadik nap eseményeit nem is lehetett volna jobban zárni, mint egy jó kis Karma to Burn-el…
Aki volt a A38 hajón az tudja, hogy már ott bizonyítva lett, hogy kevés olyan banda van a világon, akik ennyire érzésből, és élvezhetően játssza a szinte már pimaszul egyszerű riffeket…
 Nem mondom, hogy könnyű volt a kétnapos előzmény után elindulnom, de kár lett volna kihagyni…
Jó helyszínnek bizonyult a Kék Yuk erre az eseményre, hangulatos kis pince helység…(a pult talán lehetett volna kicsit gyorsabb… de biztos ennek is volt valami oka…)
Minden esetre pont a Fiktív kezdésére sikerült érkeznem… nem is volt nagyon időm körbenézni már kezdődött a „dobogás” tőlük… Véleményem szerint jobban sikeredett ez a koncertjük, mint a stoner.blog bulin. Gondlom azért is tették oda jobban magukat, mert mégis csak a Karma to Burn előtt léptek… Biztos büszkék voltak, és lehettek is magukra…

(Nem sokkal a kezdésük után a Karma gitárosa William Mecum is beállt a közönségbe hallgatni őket.) Közben kiderült a Fiktív basszerosnak születésnapja volt, ivott is egy egészséges kortyot a közönség által kínált Whisky-ből..
Utólag is Happyt Peti! Jók volttatok!

Kb. egy félórát a kellett csak várni, hogy a Karma to Burn tagjai elkezdjenek bejönni a hangszerekhez… Egy rövid köszöntés után bele is kezdtek az új album a „V” kezdő nótájába, a 47-be…

Mi bátran megálltunk a második sorba FIDutchman barátommal, és párjával. De ahogy kezdtek sűrűsödni a számok, és a közönség, kezdett kellemetlenné válni a lökdösődés…(öregszem)

Ezért, hogy ne zavarjunk senkit, szolidan hátrébb húzódtunk… Ami jobb is volt hallásilag, meg legalább láttam milyen szép kis ugráló-tábor iratkozott be erre az estére…

És hát köszönjük Jim Marshallnal az erősítőket, mert úgy szóltak a Karma alatt, hogy még hátul is ütögette a mellkasom…

Minden nagyobb kedvenc elhangzott, ahogy kell, a ráadást is elég konkrétan tudtára adta a zenekarnak a közönség, hiszen addig verték a színpadot elválszót olajoshordók tetejét, amíg vissza nem jöttek.

Meg is „ijedhettek” mert egy 3számos blokkot lenyomtak a végér, hogy adjanak hazaútra is a dúdolásnak, és a fülzúgásnak…
Kívánom, legyen a jövő év is ilyen sűrű, mint az idei volt kezdve a Kyuss-al. Mert valljuk be igen csak el voltunk kényeztetve az idén…(na jó a QOTSA hazahúzott) de volt két Karma To Burn stb… De mi hálás közönség vagyunk, és tisztelettel várjuk a következőket!

Nincsenek megjegyzések: