2015. július 15., szerda

Alpárfeszt 2015! A barátságos fesztivál!


A július 10-11 között megtartott Alpárfeszt második napjára sikerült kikeverednem a főváros őrjítő és meleg forgatagából, hogy egy estébe menő délutánt el tudjak költeni, a tiszaalpári baráti közösség oldalán, remek zenéket hallgatva. A kétnapos fesztivál a Let The Cigar Die gitárosának, Sánta Zoltánnak az ötlete alapján szerveződött, és amihez segítségül csatlakoztak zenésztársai és a környékbéli barátok.  A koncertek egy kisebb színpadon voltak megtartva, ami az ügyes keverősrác munkájával, a "zöldfülű" feszthez képest, azért elég jó megdörrent. A pesti Fashion Monster nyitott a napot, akik többek között The Cult, Elvis-es AC/DC feldolgozással szórakoztatta az árnyékban hűsölőket, és a színpad előtt lévőket. Ezek után a szegedi zenekarok uralták a teret, hiszen volt a BeerTrain, Everwhite, The Void, bemutatta új számait nekünk a Barbears a friss nagylemezről, és ekkora már előbújtak a sörvámpírok az is árnyékból, és lehetett kaparni a port a zenekar előtt. A keverő pult mögül Balázs "Hangmogul" Árpád-Csaba  is felállt a Sick Soul-al, a Vendetta INC. váltott egy kicsit "hajmetálra", akiktől most már van egy Black Wolf dizájnos pólóm, egy faszás sapkával kísérve. Egy kicsit nemzetközivé téve az eseményt, az újvidéki Northern Revival is csatlakozott az alkalomhoz hogy,  stoner-es, southern-es muzsikájukkal odapörköljenek nekünk. A szervezők által erősített Let the Cigar Die is odatette magát, ahogy mindig, így ezzel sem volt probléma, felvezetve a nap egyik főzenekarát, a Mandibular-t akinek frontján a FreshFabrik-os  Pityesz énekel. Ezzel nekem le is zárult az este, - legalább is, amire emlékszem - mert elvegyültem az ismerőkkel való beszélgetésbe, így a lemaradt zenekaroktól bocsi!  Összességében, ha jövőre is meg lesz tartva, és mért ne lenne, én elmegyek megint. A hely adottságai megvannak hozzá, kívül esik annyira, hogy ne zavarjon senkit, a pult olcsó volt, a palacsintás-lepényes finom, a zene meg kellően hangos! Így tovább!

Oldal:

2015. július 12., vasárnap

sR ajánló: Barbears - Enter The Bear '15


A 2009-es 'Let's See The Bears', és a 2012-es 'Doombar' kislemezek után, Július 10-én végre nagylemezzel jelentkezett a szegedi Barbears zenekar. A csapat frontvonalán már új énekest láthatunk egy ideje, aki most ezen a lemezen debütál. Az a Blanár Levente vette át a helyét, Garamszegi Balázsnak, akit már ismerhetünk a tiszakécskei Let the Cigar Die csapatából. A posztváltás remekül sikerült, hiszen Levi remek hangja mellett, általa - Lukács Laci társaként -, egy plusz gitárral is erősödött medvehangzás. Most pedig be is fejezem a medvéhez hasonlatos jelzőket, mert annál komolyabbra sikerült a lemez, hogy ilyenekkel színezzem ki. Mindig volt egy egyedi hangzása a Barbears-nak, amit most ezzel az anyaggal még magasabb nívóra helyeztek. A felvételek a Black Hole Sound stúdióban készültek Szegeden, akik remek munkát végeztek, hiszen szilárdan dübörög mind a tíz szám. A Wasted már megformálja a lemezhez való hozzáállását a hallgatónak, ahol egy kíméletlen énekkel kezdünk, agresszív refrénnel, vaskos gitártémával, amiben már jól kinyílik a két gitár szövetsége. Grasshopper egy pazar kis ujjgyakorlatos témázgatás lazításként, a Vagabond sűrített fémreszelékieknek, karcos masszaáramlásához, amit Levente hangja, és egy kis basszusfricska kísér fel. A So it Goes egy vállas trash nóta, ikergitáros betétekkel, duplázós lábdobbal, bólogatós nyújtásokkal a közepén, ahol lezárásként a két gitár megint megütközik egymással! A God Damn Lord is egy metálba ültetett, ádáz tarolása a füleknek, amiben előkerül újra a szólózós párbajozás, ami remek szinkronban van feszes tempóhoz. A Dear Hami megint egy intró-szerű felvezetése az album szinte legkomplexebb számának, amit többször is végig kellett hallgatnom, mert iszonyat töltést kaptam tőle. Nagyon hatásosra sikerült, és ez pedig az Inner Space Intervals. Itt a gitárok csak minimálisan vannak jelen egy ismétlődő, de annál kifejezőbb témával. A dob-basszusgitár lebegésére bekúszó ének pedig egyszerűen zseniálisra sikerült. Majd váltunk egy felrázó döngölésre, ami az égre kiáltó indiánok imájához hasonló refrénhez juttat. A lezáró csapatás után meg csak néztem, hogy ez most mi is volt? Gratula srácok! Na de mielőtt a lemeznek vége lenne, kapunk még La muerte Peluda-t, amibe jó kis lépkedős riffeket pakoltak, sztrádára kergetett, izomautók lendületével, amiben egy South Park-os szövegrészlet is spannolja a feszültséget. Zárótételként a Dread, egy szaftos, grunge-esszenciával meghintett dalra sikeredett. Mint énekileg, mint gitárilag egy energikus Alice in Chains-es érzés kapott el tőle, amit remélem dicsértnek vesznek tőlem a srácok. Még a bőgő is úgy odazörget néha a dal aljának, mint egy veszett vaskorbács. És Levi, itt is nagyon énekel!  
Egy szóval, markos anyagot kaptunk a BárMaciéktól (nem bírtam ki),  szóval tessék íme, a Medve Színre lép!


Számlista:
Barbears – Enter The Bear 

1.Wasted
2.Lake Of Doom
3.Grasshopper
4.Vagabong
5.So it Goes
6.God Damn Lord
7.Dear Hami
8.Inner Space Intervals
9.La muerte Peluda
10.Dread