2013. április 23., kedd

KADAVAR – ABRA KADAVAR. 2013. (Nuclear Blast)

A berlini Kadavar trió, progresszív elemekkel tarkított, psychedelikus hard rockkal robbant be az undergroundba. 2012-ben az ismeretlenség ködéből lépett elő, saját magáról elnevezett első albumával. Az ősrock újabb és újabb fattyaira vágyakozó rajongók azonnal lecsaptak rájuk, köszönhetően egyrészt a mára szépen működő, kiterjedt bloghálózatnak. Az év egyik legjobb debütálása volt az övék. Majd lenyomtak egy turnét a zseniális, psychedelikus Aqua Nebula Oscillatorral és kidobtak egy közös split cuccot is The White Ring címmel, ami szintén cool lett. Arra is jó volt ez az anyag, hogy bebizonyítsák, a debüt nem egy légből kapott, egyszeri alkalom volt, tudják tartani a minőséget. Sőt, még fejlődni is képesek. Most pedig megjött az új nagylemez, az Abra Kadavar. Ezzel végleg besoroltak a heavy-rock új hullámának vezető csapatai mellé. A Witchctraft és a Graveyard méltó párjaként kell ezentúl a Kadavarra tekinteni. A stúdióban beálltak szépen az erősítőikkel szemben és mindent együtt rögzítettek. Csak néhány szóló és az ének került rá utólag. Ez a spontán hozzáállás meg is hallatszik a címlapján gyönyörű fotóval feszítő Abra Kadavar-on. A kép jól tükrözi a banda azon szándékát, hogy a ’70-es évek elejének riff-orientált hard rockját úgy teremtsék újra, hogy ne hallatsszon rajta a jelenidejűség. A csöves fejek és vintage cuccok el is érik azt a meleg és analóg hatást, ami szükséges ahhoz, hogy átéljem a legendás korszakot és nagyterpeszbe vágjam magam. A lemez kellően nyers és élő hangzású, megragadják a banda élő előadásainak erejét. A vinyl-barát játékidő is szimpatikus. A lemez változatos és könnyen azonosítható dalaiban fifikás ötletek sorjáznak, megvalósítva azt a fajta progresszívitást, ami egyéni ízt a daloknak. Azt az utat folytatják, amit az első albumon megkezdtek. Az olyan dalokban, mint a Doomsday Machine (lám, milyen érdekes egybeesés az Electric Moon egyik lemezcímével!), óriás-riffek sorjáznak az atombiztos és szellemesen lüktető ritmusszekcióra. A dallamok emlékezetesek, néha szinte slágeresek (jó értelemben véve). Lupus hangja úgy van berohasztva, hogy a torzítás a ’60-as évek névtelen, amerikai garázsbandáit idézi. Néhol orgonával, szintetizátorral színezik a hangzást, de ez sehol sem több, mint ami pl. a Black Sabbath Sabotage című albumán is elégnek bizonyult a hasonszőrű dalokban. A legfontosabb szerepet a Rythm for Endless Mind című dalban játsszák a billentyűs hangszerek, ahol a bevezető egy igazi space-szinti téma. Ebben a lassabb, lüktető dalban máshogy effektezik a gitárt és az éneket is, amiről egy kicsit a Planet Caravant jut eszembe. Rendesen elvarázsol. Persze, hogy a psychedelia játssza benne a főszerepet. Az örvényként húzó Liquid Dream az egyik kedvencem a lemezről. A korai Hawkwind, eszementül savas cuccaira emlékeztet, közepén egy agydurrantó orgonaszólóval, ami leginkább a King Crimson hatásokat mutatja. A dalokat nem sorolom fel egyenként, de mindegyik különleges hangulattal bír. Egy-egy apró utánérzés akad, de sehol sincs konkrét nyúlás. Ez jelzi a banda igazi kreatív erejét. Szerintem nem szabad rájuk ragasztani a retro-rock cimkét, mert ennél jóval több van bennük. Az igazi csemegét számomra az jelenti, hogy a Kadavart nem lehet annyival elintézni, hogy jjaaaaa….Black Sabbath, Led Zep… stb.  A KADAVAR olyan tripre ültetett engem, ami a nyilvánvaló „első ligás” hard-rock megidézésén túl, elrepít a ’70-es évekből származó másod-és harmadvonalbeli kedves emlékeimbe. Na, emiatt tudja őket imádni egy ilyen vén rock’n’roll junkie is. Kényszerítve érzem magam, hogy néhány régi doom albumot is elővegyek.

 A Kadavar igazán ambíciózus folytatást készített. A bátorság és kísérletező kedv meghozta a gyümölcsét. Már a saját analóg hangjukat hallatják, ahogy a karcos groove-okat mártogatják a savas és  folyékony kristálytömbjeikbe. Megjelenésük alapján pedig hamarosan a vezető rocklapok kedvenc poszterarcai lehetnek. Nehéz elképzelni, hogy egyhamar kifogynának az ötletekből.


Youtube:
Tagok:
Lupus Lindemann - Vocals/ Guitar
Mammut - Rivoli
Tiger – Drums
Tracklist:
1. Come Back Life
2. Doomsday Machine
3. Eye Of The Storm
4. Black Snake
5. Dust
6. Fire
7. Liquid Dream
8. Rhythm For Endless Minds
9. Abra Kadabra

Nincsenek megjegyzések: