2011. szeptember 10., szombat

"... a lényeg, a stoner szerintem az underground underground-ja..." Buso Von Kobra Intrejú!


Mikortól kezdtetek el együtt zenélni?
Attila és én ( Ákos)  már 1992-93 környékén együtt zenéltünk a sokatmondó Space  Cake nevű együttesünkben, ahol hasonló volt a koncepció, mint most .Fű , dzs-dzs , terpeszállás , bólogatás. Remek volt, jó volt de sajnos koncerté nem ért be a zenekar, pedig már akkor is sorainkban tudhattuk az énekesi poszton Csordás Róbertet. Majd nagy szünet és úgy 2007 környékén újra megtaláltuk zenében egymást Attilával bár  akkor még  ő mint basszusgitáros poszton de hamar kiderült , hogy kell még egy plusz gitár is. Rakosgattuk össze a számokat, tagokat keresgéltünk, mint ismerősök, mint ismeretlenek között. Aztán egy véletlennek köszönhetően Horvátországban,  Medulinban egy rockabilly fesztiválon találkoztam Kiss Tomival ahol a Sonny and his wild cows formációval léptek fel , majd némi iszogatás után összecimboráltunk és kedden már próbáltunk is. Szuper, három pipa! Na, ezután már csak énekes és bőgős kell. Tomi révén bekerült a bandába még Szalma Baksi Gábor énekes poszton, valamint  Madácsy Tamás basszusgitáros, aki már nem zenél velünk, de helyette viszont érkezett nem oly rég Krcsmarik István.
 Hallottuk róla, hogy készül egy új klipetek! Mikorra várható, és melyik számra készül?
 Igen , a klipet leforgattuk  az Away című számra és  már csak a vágás, van hátra , valamint ezzel egy időben felvettünk egy öt számos EP-nek nevezhető kislemezt , ami már megfelelő minőségű lesz , mert eddig csak egy egyszerre felvett anyagunk van, ami azért nem a legtökéletesebb.
Felvételek, új számok várhatóak-e?
Új számok folyamatosan készülnek, némelyikből lesz is valami, de valamiből semmi vagy csak bizonyos részeket tartunk meg és felhasználjuk egy másik nótában. Ha viszont összeáll, akkor azt játsszuk koncerten is, mivel mindig az új számok tetszenek a legjobban! :)
 Mindegyikőtök zenél más formációkba is. Hogy tudjátok a próbákat összehozni, és melyik csapat élvez elsőbbséget?
 Alkalmazkodunk, csak így lehet. Van, akinek megélhetést is jelent a zene tehát mindenképpen ez élvez elsőbbséget, de szerintem a Buso mindenkinek egy kicsit a szíve csücske, tehát valahol elsőbbséget is élvez, bár sajnos nem túrjuk fel az országot koncertekkel. Amúgy meg kialakult egy ” ha kedd, akkor próba” ami többnyire mindenkinek jó is.
 Mit gondoltok a Stoner-Rock-ról mint zenei irányzat, Magyarországon lehet számolni a virágzásával?
 Sajnos Magyarországon többnyire a híg fos tud felvirágozni és sajnos az emberekben is egyre kevesebbet és mást  jelent az élő zene főleg ha valami ismeretlen is. És valljuk be őszintén ez a fajta gyűjtő név, mint ” Stoner”  bár elég sok mindent próbálnak belesulykolni, mert azért még is csak jobban hangzik, manapság hogy stoner mint hogy trash metál vagy úgy egyáltalán metál vagy rock,  de mindegy,  a lényeg  a stoner szerintem az underground underground-ja. Sosem lett egy „mainstream” zene bár azért, hogy tavasszal itt volt a Kyuss és tele volt a Pecsa az azért jól esett! Nekem a stoner elsősorban Kyuss , Brant Bjork  és hasonló zenekarok ezért nem is sorolom magunkat ide.  Stílusjegyek vannak, de mivel a zenekar nagy része mielőtt velem találkozott volna életében nem hallott ezekről a zenekarokról és nem is hallgatja őket így egyfajta keveredés jön létre a zenében és ez így van jól.  Van egy riff először, majd Tomikánk kiszámolja, hogy éppen hány hétnyolcadban vagy tizenhatodban sikerült kikúsznia a kezeink közül  :)  és dobolgat. Aztán még dobolgat, meg még dobolgat. Jön a bőgő és jön az ének mikor már kitaláltuk, hogy mi jön mi után.  Szóval egy kis kitérő után sajnos és remélem, nem sértek meg sok embert, de ami régen a különböző stílusú rock zenekarok gyűjtőhelye volt a Metal Hammer mára egy rétegzenéket (sikeresen) sulykoló vicc lett. Pedig nekik feladatuk lenne, mert azért nekik még igen szép eladásaik vannak, mint nyomtatott sajtó, és sok emberhez eljutnak, hogy változatosságot mutassanak. Mert nyissunk ki egy tőlünk nyugatra megjelenő Hard Rock magazint és lássunk csodát! Tehát ha a Hammerben nem lesz minden hónapban egy kétoldalas cikk „ Stoner” zenekarokról akkor szerintem sajnos nem lesz felvirágzás :(
 Melyik koncert volt eddig a legemlékezetesebb a zenekar életében? (saját, vagy kedvenc zenekarotok koncertje)
Többnyire, ahol rendesen tudunk vetíteni értem ezalatt, hogy nem ránk, hanem valami értelmes helyre tudunk vetíteni, az mind emlékezetes a közönségnek és nekünk, a zenekarnak is. Remek móka egy kis sokkhatást kelteni a fantasztikus zs- filmek álltal ahol néha némi öncélú vérfröcsögéstől sem riadunk vissza. :)
 Hol lehet látni/hallani titeket legközelebb?
 Egyenlőre csak két fix  dátum van október 21.-én a Fészekben játszunk az Ozon Mamával majd  november 26.-a a Tündérgyárban  ahol a Superunknowns-al lépünk fel ami egy Soundgarden feldolgozás zenekar.
Mi volt a legfurcsább hely, ahol felléptetek?
 Hát az R33-at mondanám, de itt még a „régi” klubszobás R33-at említeném, ahol remek hangulatú koncertjeink voltak.
Hogy jött a Buso von Kobra név, és mit jelent igazából nektek?

 Mit jelent? Semmit, mármint semmi értelmeset egy fasza kis név! :)  Németországból azt írták, hogy olyan a csengése mintha egy ffi pornó színész művészneve volna! :)
Igazából sokat - nagyon sokat próbáltunk még trióban az elején, Tomi a dobos Attila a gitáros és jómagam. 3-4 masszív órát egyfolytában és hát Tomi energiaital fétisben szenved és minden ilyen  szart meg kellett kóstolnia. Ő ismertette meg velünk a Kobrát! K-val mert magyar kobra ám ez! Rácuppantunk  úgy rendesen. Sok - sok sör és 2,5-3 L kobra próbánként . Aztán már kevertük mindennel, ami jött . Volt még némi tudatmódosító is és teljes lett a kép. A vége ? A  Busó long drink lett, ami tulajdonképp egy almapálinka-fröccs + almaszörp+ kobra, és egy csipet friss koriander a tetejére.
  Szóval az egyik ilyen " próba " alatt zenekarnevek merültek fel és hát előkerültek a Busók  mert milyen állatul néznek ki és mégis van valami magyar vonatkozása. Jó-jó, de hát nehogy azt higgyék mán  hogy valami níptánc - együttes vagyunk, valami még kell! Hát persze, mi van minden próbán? KOBRA ! Fasza. Buso Kobra. Ez még kevés. Rakjunk még oda valamit, de mit? Ami ott is van, de nem is jelent semmi extrát. Így lett  : von
A végeredmény : Buso von Kobra

 Hát így esett.

 Ki írja a szövegeket? És mért pont az angolt választottátok?
 Gábor írja a szövegeket és hát miért angolul, mert mindig ott a lehetőség, hogy külföldön nagyobb az igény a hasonszőrű és úgy általában a rockzene iránt, akkor miért ne adnánk egy esélyt magunknak!
 A koncerteteken már megszokottá válik a vetítés! Honnan jött ez a hatáskeltés forma, és nem féltek-e, hogy ez elvonja figyelmet a zenétekről?
 Igen, ahol tudunk, vetítünk. Ez is egy véletlen műve. Az egyik első koncertjeinken léptünk fel a már említett R33-ban és ott volt lehetőség vetíteni. Gondolkodtunk, hogyan lehetne ezt
kihasználni, először csak képekben gondolkodtunk, de az túl macerás egy 50 perces koncerten végig különböző képeket vetíteni. Itt jön be a film, már kész csak meg kell vágni!  Milyen film ?... Hm… Mit szeretünk?... Cicik? Igen! De lehetnek csöcsök az sem baj! Autók? Igen! De csak régi vasak semmi műanyag szemét! Fegyverek? Persze! Sok és minél nagyobb annál jobb! Mi van még , Sci-fi? Fasza! De nem ám az újkori csak fekete-fehér! És beugrott  Ed Wood a világ legrosszabb rendezője! Zseniális! Ki játszik benne? Naná, Bélánk, Lugosi Bélánk! Meg is volt az első film tudjátok Good Fuck Bad Luck !
Innen már csak némi netezés, letöltögetés, vágás és már helyben is voltunk: Big Titz Zombie, Vanishing point ,Machete,  Ed Wood minden mennyiségben , Godzilla a japán verziók satöbbi satöbbi ! Elvonni, pedig nem vonja el a figyelmet, inkább színesíti azt. Ma, már ha megnézel egy videoklipet mi, van benne? Csak sűrű, villódzó képek! Ha megnézel most egy tizenöt- húsz évvel ezelőtti filmet, ami akkor tetszett ma már kicsit lassúnak, vontatottnak hat és ez csak azért van, mert a reklámoktól kezdve minden gyors és pörgő, ami képek formájában fejti ki a hatását!
Milyen zenekarok, könyvek, események inspirálnak titeket?
 Tekintve, hogy többnyire mindenki más zenéket hallgat ezért azok a zenekarok, amiket szeretünk elég széles skálán, mozognak de, legyen itt pár a teljesség igénye nélkül: Soundgarden ,White Zombie, Pearl Jam , Clutch , Black Crowes , Kiss , Kyuss , Smashing Pumpkins , Anthrax , AC-DC , Slayer …
 Még én személy szerint itt megemlítenék egy három könyvből álló ponyvát, aminek nagy rajongója vagyok Az elme gyilkosait! Mára szinte beszerezhetetlen lett, de ajánlom mindenkinek! Van benne világ-összeesküvés, leszbikus ninja-klán, spéci fegyverek és azért el is gondolkodtat annak ellenére, hogy ponyva. De a Ponyvaregény óta tudjuk, hogy a ponyvaregény jó! J
 Hogyan talált meg titeket ez a műfaj, hogy ezt játsszátok?
 Hát, ez lett belőle nem volt koncepció, hogy ez legyen. Bár mi ketten azért az Attilával titkon reménykedtünk valami hasonlóban! A gitárok lehangolása azért már elég stílus közelivé tesz bárminemű próbálkozást. Tekintve, hogy én elég lusta vagyok gitározás szempontjából ezért a sebesség is adott volt, a fa@m fog pattogni, mint a nikkelbolha, csinálják csak a fiatalok :)! Bár ha jobban belegondolok valamikor a 90-es években még az Arzenál áruházban volt a cimborám lemezboltja és ő hívott fel, hogy gyerebazzmegeztmegkellhallgatnod!!!  Na az volt a Kyuss alfája és omegája a Sky Valley! Azt hiszem ott dőlt el számomra minden! :)
Kedvenc színetek?
 Nanáhogyzöld!

$IMAGE2$
Jelenlegi tagok:
- Szabó Attila - gitár
- Kiss Tomi - dob
- Szalma Baksi Gábor - ének
- Krcsmarik  István – basszusgitár
- Berke Ákos - gitár

Nincsenek megjegyzések: