2011. szeptember 19., hétfő

"Az a baj, hogy sok mindent szeretnek stoner-rocknak nevezni"-Kilian Interjú!



A Kilian-t volt szerencsénk látni hallani egy közös koncerten, és most fellépnek 23-án Dürer Kertben egy időutazás kertében, ami visszavisz minket a 90-es évekbe!
Ha érdekel titeket, hogy honnan jött a Kilian név és miket hallhatunk tőlük akkor este, most megtudhatjátok!

 Mikortól kezdtetek el együtt zenélni?
 Áronnal (Bálint Áron – basszusgitár) már évekkel ezelőtt volt egy zenekarunk, a Moza-x. Akkoriban valamiféle alternatív funkrock-ot nyomtunk. A Danit (Gál Dániel – dob) idén ismertük csak meg, egy közös ismerős ajánlotta nekem, mikor dobost kerestem. Felhívtam őket, lementünk egy terembe, megmutattam a témáimat, és szinte azonnal ráéreztünk egymás stílusára. Ritka az ilyen, de itt a srácokkal eléggé egy hullámhosszon vagyunk, amikor zenélünk, pedig alapvetően nincs olyan sok közös metszet az ízlésünkben. Szeretjük mindannyian a Tool-t, a Down-t, a Deftones-t, meg Metallica-n nőttünk fel, de míg én főleg grunge és stoner zenéket hallgatok, addig a Dani egy csomó posztrock-ot, ami nekem abszolút nem jön be, Áron meg jazzt tanul és metált hallgat. Szóval mi kiegészítjük egymást és működik a dolog, szerencsére. Aztán nemrég bekerült a bandába az Imi (György Imre). Eddig én énekeltem gitározás közben, de akartunk egy főéneket és egy sörözés közben felvetődött, hogy Ő jönne szívesen. Nagyon régi nagyon jó barát. Mi ketten az egész középsulit egy padban töltöttük zenéről dumálva, dobolva, vagy az órákról ellógva gitároztunk. Volt is bandánk már elsőben. Régóta terveztük, hogy újra együtt kéne játszani, de mindig közbeszólt valami. Vagy tagok hiányoztak, vagy a próbákat volt nehéz összehozni. Aztán most végre minden stimmelt, lejött egy próbára és másnap már együtt léptünk fel.
 Mi volt idén a legnagyobb lépés a zenekar életében?
 Az, hogy egyáltalán összejött ez a csapat. Mostanában pedig az, hogy saját próbaterembe költöztünk és, hogy négytagúra bővültünk.
 Mik a tervek a jövőre nézve? Felvételek, esetleg várhatóak-e?
 Összejött most már jó pár dal, úgyhogy ideje lesz felvenni őket a közeljövőben. Egy kicsit még gyúrogatjuk őket és a megfelelő stúdiót is meg kell találnunk.
 Mit gondoltok a Stoner-Rock-ról mint zenei irányzat, Magyarországon lehet számolni a virágzásával?
 Az a baj, hogy sok mindent szeretnek stoner-rocknak nevezni. Én eddig azt vettem észre, hogy vagy doom-metal bandákra mondják, hogy stoner, vagy olyanra, akik pl. a QOTSA-t nyúlják. Persze itt nincs sivatag, szóval leginkább ez csak egy álmodozás lehet, de azért olyan stílus ez, amit lehetne tényleg jól játszani. Vannak amúgy, akik kapcsolódnak ide valamennyire és szerintem kurva jók. Imádom az IHM-t, bírom az Apey-t, meg a Room of the mad robots-ot is. Ha úgy nézzük, egyik sem kimondottan stoner-rock, mint ahogy mi sem.
 Melyik koncert volt eddig a legemlékezetesebb a zenekar életében?
 Közösen még nem volt sok bulink, de eddig mindig sikerült jó hangulatot csinálnunk. Szeretünk mindig valami újat csinálni. Új dalt bemutatni, új feldolgozásokat bevenni a műsorba, vendégeket hívni.
 Hol lehet látni/hallani titeket legközelebb?
Dürer kert nagyteremben, szeptember 23-án. Ez egy minifesztivál lesz, ahol a fellépő bandák saját dalaik mellé ’91-es lemezekről játszanak. Így az est folyamán lesz Nirvana, Red Hot Chilli Peppers stb. Mi a Metallica fekete lemezéről és a Pearl jam – Ten-ről fogunk zúzni!
 Hogy jött a Kilian név, és mit jelent igazából nektek?
 Volt két koncertünk lekötve, de nem volt nevünk. Tudtuk, hogy valami egyszerű rövid nevet akarunk. Egyik nap keresgéltem a Wikipedian valamit, amikor egy lábjegyzetben ott volt egy név, hogy Kilián. Rámentem és olvastam, hogy valószínűleg szerzetest/remetét jelent és ez megtetszett. Elég abszurd jelentés hozzánk, és elég egyszerű név.
 Milyen zenekarok, könyvek, események inspirálnak titeket?
 Inspirált már dalt a Félelem és reszketés Las Vegasban, és a Halott ember is. Van olyan szövegünk, amire Vass Albert hatott és van, amit Batman filmből ragadtunk ki egy az egyben. De ha már stoner-rock-al foglalkozik ez a blog, akkor felsorolok néhány idetartozó bandát, akiket én személy szerint szeretek. Down, Beitthemeans, Black Stone Cherry, Diablo Boulevard, Alcohsonic, Spiritual beggars, QOTSA, Them crooked vultures, Lionize, Monster Magnet…
 Hogyan talált meg titeket ez a műfaj, hogy ezt játsszátok?
 Imádtam az Alkonyattól pirkadatig filmet és a hozzá tartozó Tito & tarantula lemezt. Elkezdtem keresgélni a neten, hogy léteznek-e más bandák, akik ezt a sivatagi mocskos zenét játsszák, aztán így találtam stoner blogokat. Egy időben lehúztam napi 2-3 lemezt a témában, mostanában nem keresgéltem új zenekét.
 Kedvenc törzshelyetek?
 A blokk-ban próbálunk, ez a törzshelyünk. A többi hely koncert vagy társaságfüggő.
 Sör, vagy bor?
 Mostanában viceházmester, de, ha a bandával vagyunk, akkor inkább sör.
 Kedvenc színetek?
 Zöldet illene mondanunk, mi? A zenekar közös színe az legyen az aranyló whiskey színe.
 Jelenlegi tagok:
amiki, azimi, adani meg azáron

Jacsó Miki – gitár, ének,
György Imre – ének,
Gál Dani – dob,
Bálint Áron - basszusgitár.

Nincsenek megjegyzések: