2013. november 7., csütörtök

TarpitOrchestra – Surf Demo ’EP 2013


Lehet, hogy Én vagyok kissé lemaradva, de a Finnországi TarpitOrchestra zenéje még csak most ért el hozzám (pedig aki ismer, tudja rólam, hogy totál oda vagyok az északi zenékért). Utána nézve a bandának kerek szemmel olvasom a storyjukat, mely szerint 2000-2003 közzé tehető a szilárd megalakulásuk, majd néhány év szünet után jönnek az albumaikkal. A zenéjük doom/stoner boogie mely meg van pakolva a ’70-és évek hard rock hangjaival átjáratott orgona futamokkal. A finn gyerekek nem tökölnek, már a Meteorblitzkrieg, baby kezdő hangjaival erős kapatos doom/stonert tolnak elénk ízes szólókkal, nyújtásokkal, amiket csak súlyoznak a Hammond orgonás (Deep Purple) futamok. Még a szőr is feláll a hátamon, ahogy hallgatom a dal végére összefutó lendületes hard-rock kavalkádot. A Goat Rodeo egy motorfejes keménységű erős rock n roll-al jön, ami alatt szintén kúszik az orgona, és a zakatoló riffek. Az ének erős, néha kiabálós, tökéletesen a zenébe illő. Flying Saucerers Over Hollywood space-s indítása után egy jól kijátszott füstös gitártémájára ugrik fel a dob és a kapatos orgona. Amik folytatják egy ’70-es évekbeli erősen orgona centrikus lassú, blues/rockos enyhén doomos vontatásban, lelkemben előidézve a Deep Purple, Led Zeppelin érzését. A Surf Demons megerősödött sabbatista doomjával csap oda a végére, remek gurgulázó Ozzy-s énekével és húzós gitár-orgona szinkron játékával. Veszedelmesen jól szól ez az összeállítás, egy igazi retro hard orgia alakul ki a végére, megspékelve rövid ugrálós kis szövegeléssel, és delejes lebegtetős orgona levezetéssel, ami a tenger hullám morajába vész. Szóval új hullám ide, vagy oda. A ’70-es évek etalon zenei feelingjeiből mindig jókat lehet meríteni. Mint ahogy jó bizonyíték erre a TarpitOrchestra eme remek darabja is.

TarpitOrchestra 
Albumok:
Demo (2008)
Low’n Heavy Blues & Tar Stained Tunes (2009)
No Train No Gain (2010)
Dead Horse Gallop (2011)
Surf Demo ’EP (2013)


Band:  
Anssi Vieruaho – ének, 
Toni Tervonen – gitárok, 
Teppo Luosujärvi – basszus, 
Teemu Hautaniemi – dob/perka, 
Lauri Rantama – orgona

Infók:



By Armand

Nincsenek megjegyzések: