Na végre hagyott, hogy lenyugodjak és leülhessek
leírni milyen is lett...
Igen nehéz közhelymentesen írni erről, nem is szeretnék nagy
ömlengésbe merülni, egyszerűen a "nagyon jól sikerült"-et
tartom a legjobbnak...Ahogy a ZZ Top, az AC/DC, stb., úgy néz ki a Clutch is egy
biztos pont lesz a rockélet szerteágazó útjain. Nem igazán
tudnak hibázni, amit hallhatunk most is...Earth Rocker címadó és egyben nyitószámot már a
megjelenés előtt, jó marketing fogásokkal szépen elővezették
nekünk. Hol egy szobavideóval, soundcloud-os megjelenéssel, vagy
szöveges klippel. Mindig is féltem az olyan albumoktól, amiken a
zenekar szerint slágernek hitt számmal nyitnak, mert akkor várható,
hogy a többi tartalom pocsékra sikeredett. Hát itt ezt gyorsan
felejthetővé tették. Egyből megalapozva az album tematikáját, tudatosan került az elejére ez
a nóta, egyesítő szándékkal, „amíg a föld kerek”
felhívással...Crucial Velocity-ben öblös basszus kezdés majd a
jellegzetes wah lebegés elindítja a nagyrészt szellős és szöveg centrikus számot, aminek sebes refrénje tükrözi is mondani
valót...A Mr.Freedom-nál
is folyamatos, lépegetős dallamok feszítik ki a dalt és
szinte megállás nélkül visz át az egyetlen bluesosabb hangvételű,
herflivel színezett számba, a D.C. Sound Attack! -ba.
Amiben mind ez teljesen szerényen van jelen, majd lezárásként az a
kis kolompos-dob, kivégez mindent...Unto The Breach egy újabb gázfröccs utáni, ülésbe
szegezős, nyak-feszített téma, folyamatos verselős
szövegjelenléttel, hang és szójátékokkal...Ami még
érzékelhetőbbé teszi az album egyetlen lírikus nyugalommal
haladó számát a Gone Cold-ot,
ami a sok tempós húzás után igen nagy pihenést nyújt a
következőkhöz...A The Face
tökéletes példája annak, hogy pár lecsupaszított, tökéletesen
eltalált hangokból, hogyan kell értékelhető és fülbetapadós
számot írni...Ez átmegy Book, Saddle, And Go
disszonáns hangzásvilágába, ami egyből az album kedvencévé
tette számomra...Mellette amit a ritmusszekció művel, egyszerű
káprázatos és feszültség keltő még az alapmegoldásoknál
is...Na és megint visszatérünk
a lendület orgiába a Cyborg Bette-el,
a tömegénektetős, vonatzakatolós, futamokkal...Az Oh, Isabella-ban ismét a
ritmusszekció kapja hangsúlyt aminek pontosságát és feszességét
élvezet hallgatni...Ahogy azt gitárhangzást is, amit a szólónál
kitaláltak...fincsi...És ha valaki azt hinné,
hogy az utolsó számra, a The Wolf Man KindlyRequests-re
engedik
elfáradni, hát az készüljön, hogy e-e! Itt is beköszön
egy bólogatós riff-téma, amit ráadásként még megtolnak egy
szinte követhetetlen ritmus töréssel, majd egy
indiános, égre szórt kántálással...
Egy biztos, ez egy tökéletes folyatása nekem a 2004-es Blast Tyrant albumnak és egy ideig biztos helye lesz a lejátszómon!
Ja és annyit még hogy: bruhahahhhhhhhhhhhaaaaaaa! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése