2012. október 19., péntek

Interjú LostAgain a zenekarral! "Aki nyitott zeneileg az hamar rátalál ezekre a műfajokra..."


A pesti Lostagain zenekar bemutatkozó EP-ét már bemutattuk nem rég, sőt élőben is sikerült elkapnom őket az R33-ba, és most kifaggattam őket!

Mikortól kezdtetek el együtt zenélni?
Dáviddal úgy másfél éve ismerkedtem meg, akkoriban kezdtünk el jammelgetni, ismerős dobosokkal (mindig mással szinte), majd később kialakult a zenekar koncepciója, Viktor pedig tavasz vége fele csatlakozott a formációhoz, mint állandó tag.

Mi volt idén a legnagyobb lépés a zenekar életében?
Egy évesnek még nem is mondható a zenekar, így szinte minden, ami történt nagyobb lépésnek számít, beleértve a megalakulást, az eszeveszett jam-eket, az EP felvételt és az első koncertünket.

Most jelent meg egy három számos EP-tek. Mik a tervek a jövőre nézve? Felvételek, új számok esetleg várhatóak-e?
Az EP megjelenése óta újra nekiálltunk számokat írni, szigorúan az örömzenélések során felmerült témákból. Úgy tervezzük, hogy télen felveszünk újabb 3 számot, hogy viszonylag kevesebb idő elteltével újra kidobhassunk valamit az érdeklődőknek. Ezen felül az élő produkciót szeretnénk minél több helyszínen, minél jobb körülmények között próbálgatni, várni a reakciókat.

Mit gondoltok a Stoner-Rock-ról mint zenei irányzat, Magyarországon lehet számolni a virágzásával?
A stoner zene szerintem egy elég tág fogalom, rengeteg irányzat hatására alakult ki az, amitől
manapság azt mondják egy zenére, hogy stoner vagy stoner rock. Gondolok itt a 60as, 70es évek
pszichedéliájától, és alap fuzz hangzásától kezdve, a blues zene ’feeling’-jén keresztül, a Black Sabbath iszonyatos doom hatásán át, a 90es évek grunge zenéinek hatásáig ami már párhuzamosan fejlődött a stoner zenével az (első) aranykorukban. Nem kell persze túlbonyolítani a dolgokat, ezt a zenét érezni kell, és erre manapság könnyen ráéreznek az emberek mind zenész mind hallgatói oldalról, ez mindenképp pozitív. Egyre több stoner jellegű banda jelenik meg nemzetközi és hazai szinten is, bár itthon konkrétan stoner rock-ból szerintem hiány van, inkább
a stoner-metal, southern, sludge, doom(metal) vonal amiből van választék.

Melyik koncert volt eddig a legemlékezetesebb a zenekar életében? (saját, vagy kedvenc zenekarotok koncertje)
A zenekar életében egyelőre egy koncert volt, ami pozitív élményként maradt meg bennünk, várjuk a folytatást. Az elmúlt 2 évben viszont a koncertszervezők eléggé elkényeztették a hazai ’stone’ rajongókat, rengeteg emlékezetes buli volt, de talán a legemlékezetesebb idén tavasszal volt a legendás Sleep zenekar koncertje. (Bár elkezdhetném sorolni, hogy milyen jó volt a Kyuss Lives!, a két Karma To Burn, a Weedeater, a Dala Sun, a Mars Red Sky…stb)

Hol lehet látni/hallani titeket legközelebb?
Két koncert dátum van egyelőre lekötve, az egyik november 15-én a Diomede Fuzzdirt-el a Szféra klubban, a másik december 7-én a SpaceDust zenekarral a Trafik klubban.

Hogy jött LostAgain név, és mit jelent igazából nektek?
A nevet egy barátunk vetette fel, és beleszerettünk, avagy mögé láttunk dolgokat, amiket akartunk. :) 
Újra elveszve térben, időben, realitásban. Az elveszés, keresés, megtalálás örök körforgását
a tanulást, a hiábavalóságot, ugyanakkor ennek cáfolását is jelenti… van benne egyfajta keserűség, de korántsem csak erről van szó… ez a kérdés maradjon így félig nyitottan.

Ki írja a szövegeket, és mért pont az angol nyelven?
A szövegírás legnagyobb részét Dávid végzi, de egy két helyen az én szavaim is megjelennek félhomályban. Miért pont az angol nyelv? Mert (könnyű)zenében ez a legkifejezőbb nyelv szerintem, ha valaki beszél angolul, manapság nem számít talán különlegességnek, az emberek nagy része megszokta/érti, valamint így talán könnyebben eljut/érthetőbbé válik nemzetközi szinten is.

Milyen zenekarok, könyvek, események inspirálnak titeket?
Minden ami ’érzés-zene’, ami groove, ami mocsok, ami mögött van valami. A hippi, a doom, a grunge, a blues, a jazz, a metál, ha meg stílusban akarunk maradni akkor: Kyuss, Qotsa, Sungrazer, The Machine, Black Sabbath, Wino, Sleep, Om, Colour Haze, Hendrix…. végtelenségig lehetne sorolni.
Közös kedvenc Charles Bukowski, Feldmár András könyvei, de mindenkinek meg van a saját érdeklődési iránya ilyen téren, ebbe most nem merülnék el.

Hogyan talált meg titeket ez a műfaj, hogy ezt játsszátok?
Aki nyitott zeneileg az hamar rátalál ezekre a műfajokra, valamint ezek egyvelegére. Mi csak sodródunk a zenével…

Kedvenc színetek?
 :) fekete-fehér

Jelenlegi tagok:
Nagy Dávid / basszus/vokál
Róna Kristóf / gitár
Asztalos Viktor / dob

Infó:
Facebook / Bandcamp

Nincsenek megjegyzések: