A kanadai trió
ismét tálalta a tőlük megszokott egytálételt, ami bomló hús-,
és fémételt a dallamokkal, avval az eszméletlen
basszusgitár-gitár-dob-hangzásssal, a rothadással, a drogokkal, a
piával, a rozsdával, intim női testrészekkel, és sátáni
hörgésekkel fűszerezve összegyúrtak egy istentelen, fűszagú
sludge-burgerbe… megint csak kiadós stonersludge-szexben
részesülnek kedves, kis zöld füleink… Mert ami oxidálódó
vas, bűzlik, és valami zöld nyálka kúszik végig rajta, a lassú,
rothadásos halált felidézvén, az mind megtalálható az album
összes számának arcletépős riffjei között… És az
albumborító
is egy külön gyönyör…
Az album első, felvezető száma, a Hooked egy depresszív túra Önvád, Öngyűlölet, Drogéria, és Sátánia országainak határán. A trekk a tőlük megszokott, doomra nem, de a sludge-ra igencsak jellemző „pörgős is-de nem is” ritmussal kavargatja fel a még ép elménk rendjét… Mire a szám végére érnénk, és úgy éreznénk, hogy ami agyi-iszapot ez felkavart, azt majd jól leülepíti a következő lassú, és rozsdaszínű doomos keringő… Neem, nem, a Dopethrone zenei zsenialitása a váratlan véletlenek, és hirtelen pusztulások művészetében rejlik… A második szám, a Reverb Deep lesz az, ahol vagy kiszálltok, vagy végleg elvesztek az album undorító, de gyönyörű sludge-tengerében. A trekk lehúz a pezsgős gitáreffekttel, és a nagyon mély, és erős basszusával, az elhaló, itt-ott gyengébben hallható dobjával. Lehúz a mélybe, az iszapos, démoni víziókkal teli rozsdavörös sötétségbe… Következő megállónk a Devil’s Dandruff, egy többeknek biztosabban tetsző szám, mely ötvözi a sludge-ot a lelassított, hányás-szagú stonermetallal… Hirtelen megjelenik a méregzöld ködből kiválva az agyi-mocsarunkban a Dopethrone hajója, mely eszeveszett bio-hajtóműveivel nagyonnagy mocskot visz a le nem ülepedett iszaptengerbe, abba a rozsdamocsárba, amit az első számmal elértek… Rögtön kérdésekkel bombáznak… Felszállsz a hajóra, matróz? Kiszállsz? Vagy képes vagy küzdeni? Feladtad? Vagy talán akarod még az agykavarás és agygyönyörködtetés végzetes kombinációját?
Az album első, felvezető száma, a Hooked egy depresszív túra Önvád, Öngyűlölet, Drogéria, és Sátánia országainak határán. A trekk a tőlük megszokott, doomra nem, de a sludge-ra igencsak jellemző „pörgős is-de nem is” ritmussal kavargatja fel a még ép elménk rendjét… Mire a szám végére érnénk, és úgy éreznénk, hogy ami agyi-iszapot ez felkavart, azt majd jól leülepíti a következő lassú, és rozsdaszínű doomos keringő… Neem, nem, a Dopethrone zenei zsenialitása a váratlan véletlenek, és hirtelen pusztulások művészetében rejlik… A második szám, a Reverb Deep lesz az, ahol vagy kiszálltok, vagy végleg elvesztek az album undorító, de gyönyörű sludge-tengerében. A trekk lehúz a pezsgős gitáreffekttel, és a nagyon mély, és erős basszusával, az elhaló, itt-ott gyengébben hallható dobjával. Lehúz a mélybe, az iszapos, démoni víziókkal teli rozsdavörös sötétségbe… Következő megállónk a Devil’s Dandruff, egy többeknek biztosabban tetsző szám, mely ötvözi a sludge-ot a lelassított, hányás-szagú stonermetallal… Hirtelen megjelenik a méregzöld ködből kiválva az agyi-mocsarunkban a Dopethrone hajója, mely eszeveszett bio-hajtóműveivel nagyonnagy mocskot visz a le nem ülepedett iszaptengerbe, abba a rozsdamocsárba, amit az első számmal elértek… Rögtön kérdésekkel bombáznak… Felszállsz a hajóra, matróz? Kiszállsz? Vagy képes vagy küzdeni? Feladtad? Vagy talán akarod még az agykavarás és agygyönyörködtetés végzetes kombinációját?
*Az esetleges,
többszöri végighallgatásból származó agykárosodásért sem a
banda (főleg nem a cikkíró, haha) felelősséget nem vállal!*
- MrGustav-
- MrGustav-
Infók:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése