2012. június 23., szombat

Kerti koncerttel tért vissza Apey az R33-ba!

Izzasztó, dög meleg de egy jó kis kerthelyiséges hangulat-koncertért érdemes kimozdulni. 
Csütörtökön volt a Zene Ünnepe, és ennek keretében több előadó között, pár hónapos külföldi tartózkodás után elsőnek hallhattuk újra itthon Áron "Apey" Andrást!
Az Apey & The Pea frontembere önálló akusztikus esttel tért vissza, és egy nagyon kellemes atmoszférát teremtet a sárga fénnyel megvilágított szabadtéren. Csendes koncert lévén Apey az R33 báltermének  kertrészében kapott helyet a kint parkoló Robur mellett.


Még sikerült elkapnom a koncert előtt Andrist pár szóra és említette, hogy igencsak izgul mert szeptember óta nem játszott embereknek élőben. De egy kis elektronikai hatásszünettől eltekintve teljesen profi előadást hallhattunk. Az izgalomnak nyoma sem volt, közönség reakcióiból pedig látható volt, hogy ők is jól érezték magukat
Én őszintén szólva örülök is, hogy haza jött! Hiányzott a zenéje, és ezzel újra színesítheti az R33 amúgy sem unalmas közösségét!
Remélem a hangos koncert sem várat majd sokat magára, és trióban is hallhatjuk őket!

Infók:

Elhangzott dalok:
Spider
Among Striped Skies I Live
Lucky Jerk
Where all the Dogs
The Hunter
As Cigarettes Burn 
Machinery
When the Sun Sits Ground 
Our Deepest
Amfetamin
Black Lungs



Photos by Zsuzsi Zsenge, Jun 22, 2012

Nincsenek megjegyzések: