2011. június 10., péntek

Interjú a szegedi EVERFLOW zenekarral!

Interjú a szegedi grunge-zene
egyik képviselősével az Everfow-val!

A zenekar ezzel a névvel 1994 óta működik, a jelenlegi tagság 1997 óta zenél együtt – ám közel 10 évre ideiglenesen felfüggesztettük működésünket.
 Van-e más formáció, amiben zenéltek?
Jelenleg az Everflow mellett az Alice In Change (Alice In Chains Tribute Band) jelenti a „másik zenekart” mindannyiunk számára, de mivel az AIC zenekar tagjai ugyanazok, mint az Everflow esetében, inkább egy projektről beszélhetünk.
 Mi volt idén a legnagyobb lépés a zenekar életében?
Végre létrehoztuk régóta dédelgetett álmunkat, az Alice In Chains Tribure zenekart, amellyel beindult a koncertezés is.
 Mik a tervek a jövőre nézve? Felvételek, új számok esetleg várhatóak-e?
Jelenleg az AIC projektünkkel tervezünk itthon és külföldön koncertezni, de emellett rengeteg ötletünk van új Everflow számokra, amelyeket rögzíteni is szeretnénk.
 Mit gondoltok a Grunge és Stoner-Rock zenei irányzatáról, Magyarországon lehet-e
számolni a „virágzásával”?
Véleményünk szerint óriási hiba lenne „virágzás” címszó alatt arra várni, hogy a kereskedelmi rádió folyamatosan a grunge, stoner zenét nyomja. Ugyanakkor folyamatos virágzásról beszélhetünk, mert hazánkban rengeteg kiváló zenekar van e műfajokban.
Melyik koncert volt eddig a legemlékezetesebb a zenekar életében? (saját, vagy kedvenc
zenekarotok koncertje)
Psychotic Walt budapesti koncertje. Mindannyian ott voltunk, és nem hittük el, hogy tényleg itt vannak.
Hol lehet látni/hallani titeket legközelebb? Készültök-e valami meglepetéssel?
Egy korábbi – pár számos – budapesti koncert után végre a teljes Alice In Chains repertoárunkat bemutathatjuk Budapesten, Eddig az időpont tűnik fixnek: december 15-én fogunk játszani, a helyszín még nem végleges. (most már igen itt! a szerk.)
Mi volt a legfurcsább hely, ahol felléptetek?
Viszonylag szokatlan volt, amikor tavaly egy tetováló fesztiválon kellett játszanunk. Önmagában véve ez még persze nem furcsák, ám a rendezvény a szegedi strandon volt, ahol egy batár nagy medence közepén egy szigeten nyomtuk az unplugged műsorunkat. Körben mindenki a vízben, mi meg odakinn izzadunk. Másféle szempontból – de ugyanilyen bizarr volt amikor – még 1998-ban, talán az akkori Black-Out turné állandó vendégzenekaraként Szolnokon játszottunk valami hihetetlen lepukkant klubban egy 25W-os izzó alatt. Összesen ez volt a „fénytechnika”…
 Hogy jött az Everflow név, és mit jelent igazából nektek?
A zenekar elnevezése a 90-es években számunkra egyik leginkább inspiráló zenekar, a Psychotic Walzt egyik számcíméből származik (Into the Everflow). Amellett, hogy egyik kedvenc zenekarunkra is utalunk, az Everflow kifejezés, magára az életre utal, amely maga az örök sodródás (de nem öntudatlan vagy tehetetlen), örök változás.
 Ha jól tudjuk magyar szövegeket, írtok, a Tükör c. számot mégis megcsináltátok angol
nyelven. Volt ezzel valami cél, vagy csak próbálgatás? Vagy az angol szöveggel úgy
gondoljátok könnyebb érvényesülni?
A Tükör című szám volt az első, amely angol nyelven is megszületett (a 90-es években felvett demóink után), azóta többnek is megvan az angol verziója. Nem árulunk el titkot, ha azt mondjuk, hogy az újakat egy promócsomag részeként külföldi kiadók és koncertszervezők  fogják kapni.
 Milyen zenekarok, könyvek, események inspirálnak titeket?
Alice In Chains, Prychotic Waltz, Pearl Jam, COC,
 Hogyan talált meg titeket ez a műfaj, hogy ezt játsszátok?
Már az anyatejjel is ezt kaptuk… J
 Kedvenc színetek?
a barna… nem, a kék (mint Sir Gallehed-nek a Gyalog galaploppban)
$IMAGE2$
 Jelenlegi tagok:
Dávid Tibor – basszusgitár
Dömösy Gábor – gitár
Kaczkó Attila – gitár
Kirilla József – dob
Molnár László - ének

Nincsenek megjegyzések: